330 g / zacskó A kollagén a bőr fő szerkezeti eleme, szervezetünk szárazanyagtartalmának 70 – 80 százalékát teszik ki. Ez biztosítja a bőr rugalmasságát, hidratáltságát. A kollagén rostok felelősek a bőrszövet karbantartásáért. Ahogy öregszünk, a kollagén termelődés csökken a szervezetünkben. Ennek eredménye a keményebb bőr, a ráncok kialakulása és a száraz bőr, ami kevésbé köti meg a vizet. Bizonyítottan jótékony Három klinikai vizsgálat demonstrálta a Peptan® által nyújtott anti-aging hatásokat. Vezető bőrklinikákkal közösen végzett placebo- kontrollos vizsgálatok kimutatták, hogy a Peptan® napi fogyasztása jelentősen javítja a bőr szerkezetét és ez már egy havi adag elfogyasztása után látható is. Számos tanulmány kimutatta, hogy az exogén kollagén peptidek serkentik a fibroblast cellák termelését és fokozzák annak sűrűségét. Ez segíti a fiatalosabb kinézetet és a rugalmas bőrt. In vitro és ex vivo eredmények bizonyították a Peptan® azon képességét, hogy serkenti a bőrsejtek kollagén és a hialuronsav termelését. A Peptan® kollagénnel történt klinikai vizsgálatok megállapították, hogy nyolc hét után a nők bőrének hidratáltsága 28 százalékkal növekedett és tizenkét hét után 19 százalékkal növekedett bőrük rugalmassága. Bőrszerkezet átalakító Egy nemrégiben Franciaországban a COSderma3 által végzett klinikai vizsgálat is bizonyította a Peptan® hatékonyságát a bőr szerkezetátalakításában. Csökkentette a bőr kollagénrostjainak töredezettségét és erősítette a kollagénrostok sűrűségét. 12 hetes Peptan® F kezelés után a bőr szerkezete 31 százalékos javulást mutatott a kiinduláshoz képest. Javított ízületi működés, kevesebb fájdalom A porcok 70-95 százalékát kollagén rostok alkotják, amelyek felelősek szerkezetükért, erősségükért. A kollagén elfogyasztása során a kollagén peptidek felhalmozódnak a porcban, így az egyedi aminosavak elősegítik az endogén kollagén szintézisét. Ez a folyamat megakadályozza a porcok elhasználódását. Egy 2013-as klinikai vizsgálat megállapította, hogy napi 8 g Peptan® elfogyasztása lényegesen csökkenti az ízületi fájdalmat és növeli az ízületi funkciókat, valamint annak rugalmasságát. Három hónap után az ízületek fejlődése mérhető volt, hat hónap után ez tovább fokozódott. Számos további klinikai vizsgálat is hasonló hatásról számol be: a vizsgált alanyok súlyos ízületi romlására a kollagén peptides kezelés még nagyobb hatással bírt. A szerves csonttömeg 90 százalékának kulcsfontosságú alkotóeleme a kollagén, ez felelős a csont strukturális keretéért, amelybe az ásványi anyagok beépülnek. Kimutatták, hogy a kollagén peptidek serkentik a csontszövetek kollagén termelését, ez magasabb szintű csontszövet képződéséhez vezet. További in vivo vizsgálatok 2010-ben és 2012-ben kimutatták, hogy a Peptan® táplálék-kiegészítőként javítja csontok anyagcseréjét és biomechanikai paraméterei által elősegíti a sűrűbb és erősebb csontokat. Kálcium és D-vitamin kombinálásával további jelentős egészségügyi előnyök érhetők el. Izom regenerálódása A megfelelő fehérje fogyasztás létfontosságú az izmoknak- csökkenti a sarcopeniát, az izomveszteséget. Az ajánlott napi fehérjebevitel 1g/kg (testtömeg), de egy nemzetközi szakértői testület szerint az idősebbeknek több fehérjebevitel javasolt, napi a 1,2g /kg. Tudomány a Peptan mögött- Backed by science Sportos- és aktív életet élők teljesítményének támogatása Izmok regenerálódása edzés után A sporttáplálkozásban kulcsfontosságú az edzés utáni fehérjefogyasztás, az izmok visszatöltése. A fizikai aktivitást végző emberek izomzatának optimális regenerálódásához szükségesek a megfelelő aminosavak, amelyek lehetővé teszik az izom szintézist a regenerálódás alatt. A kollagén egy tiszta, kiváló minőségű koncentrált fehérjeforrás, amely javítja és segíti az izomtömeg regenerálódását edzés után. Sportteljesítmény fokozása Az izomműködés a sejtekben lévő úgynevezett adenozin-trifoszfát (ATP) vegyület által termelt energia függvénye. A kreatin három aminosavból álló molekula - glicin, arginin és metionin – amely támogatja a lecsökkent ATP szint visszatöltését. A kulcsfontosságú aminosavak beépülnek a szervezet energia ellátásába és metabolizmusába, ezzel segítik a sportteljesítményt növelést. A Peptan® 20 százalék glicint és 8 százalék arginint tartalmaz. Ez az egyedülálló aminosav kombináció támogatja a kreatin szintézisét a szervezetben, javítva a fizikai teljesítményt, a nagy intenzitású, ismétlődő sporttevékenységek során. Ízület- és kötőszövet védelem Sportolás közben-mint például a futás vagy biciklizés- gyakran végzünk ismétlődő, nagy intenzitású mozdulatokat. Idővel a túl sok terhelés a porcok, ínak, ízületek sérüléséhez, kopásához vezethetnek. A kötőszövetek megtalálhatóak az összes izomban és ínban. A kötőszövetben található szerkezeti fehérjék kulcsfontosságúak az ízületi, izomzati egészség fenntartásában. Az egyedülálló aminosav összetételének köszönhetően, a kollagén peptidek bizonyítottan segítik megakadályozni a csontszerkezet megváltozását, valamint csökkentik a fájdalmat. A kollagén elsődleges kötőszövet és egy kulcsfontosságú fehérje a szervezetben, amely biztosítja a kohéziót, a rugalmasságot és regenerálódását a bőrnek, a porcnak és a csontoknak. Vannak eltérő típusú kollagének, attól függően, hogy a szöveteket mely részéből származik. Kiszerelés: 315g 1 adag tartalmaz: 10g Peptan kollagén, 500mg C-vitamin Adagolási javaslat: 11g port (1,5 adagolókanál) oldjunk be tejbe, joghurtba vagy bármilyen folyadékba. A mi Peptan kollagénünk: A Peptan 1-es típusú kollagén peptid, mely azonos mint az emberi szervezetben megtalálható kollagén. A Peptan egy nagy tisztaságú természetes, bioaktív termék, amelynek a fehérje tartalma több mint 97% (száraz tömegre számítva), ebben a formában könnyen használható és emészthető az emberi test által, amint tudományos elemzés is bizonyít (Asghar Henrickson és Rousselot, 2007). Nagy aminosav forrás. Túlsúlyban van a glicin, a prolin és a hidroxi-prolin, amely körülbelül az 50%-át adja a teljes aminosav tartalomnak. A glicin és a prolin koncentráció 10-20-szor magasabb, mint más fehérjékben. Ez a nagyon speciális aminosav összetétel biztosítja a Peptan nutri-funkcionális tulajdonságait, amelyek nem találhatóak más fehérjeforrásokban. A Peptan kollagén gyártója és forgalmazója a francia Rousselot cég. A Peptan vezető kollagén termék a világban. A Peptan bioaktív peptideket kíméletes enzimatikus hidrolízissel készült natív kollagén. Természetes és antiallergén. Előnyei: könnyen használható nagyon jól oldható víztiszta oldhatóságú hőstabil A világ népessége öregszik és ennek a folyamatnak megvannak a maga hátrányai. A főbb egészségügyi problémák: csontritkulás és a sarcopenia csontízületi gyulladás Egyre több tudományos bizonyíték van rá, hogy a kollagén peptidek elősegítik a csontok és az izmok egészségét. A Rousselot cég és egyetemi partnereivel folytat kutatás ezeken a területeken. Nagy hangsúlyt fektetnek a tudományos tanulmányokra. Placebo-kontrollos vizsgálatokban bizonyítani a Peptan hatékonyságát. Kollagén peptidek az ízületek egészségéért: Az osteoarthritis egy betegség, mely elváltozásokat okoz az ízületi porcokban. Az Egészségügyi Világszervezet szerint 50 éves kor felett a férfiak 10%-a és a nők 18% nő szenved osteoarthritisben. Kiterjedt kutatások azt bizonyítják, hogy jótékony hatással bírnak a kollagén peptidek az ízületi egészségre és csökkenti a vele járó fájdalmakat. Ezt klinikai vizsgálatok igazolták (Jiang et al. 2014). Összetétel: Eper íz esetén: Peptan kollagén, aszkorbinsav, természet azonos eper aroma, édesítő: aceszulfame-K. Semleges ízű: Peptan kollagén, aszkorbinsav. Citromos ízű: 1es tipusú hidrolizált marha kollagén, aszkorbinsav, természetes aroma, édesítőszer: steviol glikozid, cink citrát, színezék: tartazin 1 adag tartalmaz: 10g Peptan kollagén, 500mg C-vitamin Adagolási javaslat: 11g port (1,5 adagolókanál) oldjunk be tejbe, joghurtba vagy bármilyen folyadékba. Lehet fogyasztani ciklikusan, három hónapon keresztül 11g Peptan kollagént fogyasztva, majd elégséges heti 11g-ot fogyasztani vagy állandó jelleggel minden nap fél adagot fogyasztani. Allergén információk: tej-, szója- és tojásfehérjét, glutént, szezámmagot, mustármagot illetve mogyorót feldolgozó üzemben készült! Figyelmeztetések: Az ajánlott fogyasztási mennyiséget ne lépje túl. A termék nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot. Kisgyermekek elől elzárva tartandó! A termék nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot! A termék nem gyógyít betegségeket! A termék nem az orvosi kezelés helyettesítésére alkalmas! Betegség esetén használatát beszélje meg kezelőorvosával. Kisgyermektől elzárva tartandó!